A két UNESCO világörökségi helyszínnek is otthont adó Budapest az egyetlen olyan főváros a világon, ahol majdnem száz termálforrás és 12 gyógyfürdő található, ahol egymás mellett találhatók a római kor épületmaradványai, a jelenleg is használatos török fürdők, a gótika, a barokk kor örökségei és a hihetetlenül gazdag szecessziós építészeti emlékek sora. Ismerje meg a főváros top látnivalóit, mely lista korántsem teljes!
1. Budai Vár
A Budai Vár ma Budapest leghíresebb és egyik leglátogatottabb turisztikai nevezetessége. Unesco Világörökségi helyszín, rengeteg látnivalóval, múzeummal, hangulatos utcákkal, terekkel, éttermekkel és üzletekkel. A Királyi Palota az ország egyik szimbóluma; a XIII. századtól csaták, háborúk színhelye. Három temploma, öt múzeuma, több történelmi jelentőségű épülete, emlékműve, utcája, tere és színháza is van. A Halászbástyáról és a Nemzeti Galéria előtti sétálóról fenséges panoráma tárul a kiránduló elé – a Duna egyik legszebb szakasza látható innen.
2. Lánchíd
A főváros első, műemlék hídjának esti díszkivilágítása, háttérben a Budai Várral lélegzetállító látvány, sok turistát csalogatott már Budapestre. Gróf Széchenyi István felkérésére a csupán névrokon William Tierney Clark tervező és Adam Clark kivitelező munkálatai során épült fel a híd 1839–1849 között. A világháborús pusztításokat ez a dunai híd sem élte túl, 1949-ben, készítésének 100. évfordulóján építették újjá. A budai oldalon található alagút tetejére gyalog is fel lehet jutni, ahol kiváló látkép nyílik a Dunára és az azt átölelő hidakra is.
3. Országház
Az ország legnagyobb épülete, az Országgyűlés állandó helyszíne a Duna partján emelkedik, bejárata a Kossuth térre néz. A neogótikus épületegyüttest 1884–1904 között építették Steindl Imre tervei szerint. A 691 helyiségből álló építmény hossza 268 m, kupolájának magassága 96 m. 2000 óta az Országházban tekintheti meg a közönség a magyar koronázási jelvényeket: Szent István koronáját, a jogart, az országalmát, a reneszánsz kori kardot.
4. Hősök tere
A Városliget bejáratánál terül el a főváros leglátványosabb tere. Az Andrássy út felől érkezőt messziről fogadja a Millenniumi Emlékmű 36 m magas középső oszlopa, melyen Gabriel arkangyal a Szent Koronát és az apostoli kettős keresztet tartja. A Hősök terének csodálatos architektúráját az emlékmű jobb, illetve bal oldalán a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum impozáns épületei dicsérik. Innen indul a Városliget, ami a családosok kedvenc hétvégi úticélja, ami az Állatkert, a Fővárosi Nagycirkusz és a Vidámpark mellett a világhírű Széchenyi Gyógyfürdőnek és a Vajdahunyad várának is otthont ad.
5. Szent István Bazilika
Budapest legnagyobb temploma, amelynek kupolája a város minden pontjáról látható. 1851-től 1905-ig épült. A klasszicista stílusú bazilika őrzi a magyarok legnagyobb ereklyéjét: a bazilika névadójának, első királyunknak mumifikálódott karját, a Szent Jobbot. A templom híres műalkotásai közé tartoznak Stróbl Alajos szobrai, valamint Benczúr Gyula festménye: Szent István Szűz Mária oltalmába ajánlja az országot. Az épület kupolája 360 fokban körüljárható, nagyszerű kilátást nyújt a városra.
6. Andrássy út
Az Andrássy út és környéke a XIX. század végének egységes architektúrájú alkotása, annak ellenére, hogy jól elkülöníthetően tagolódik. Az eklektikus építészet színe-java látható itt, közte a kimagaslóan szép Operaházzal és sok-sok gyönyörű, intim belső teret, szobrot, szökőkutat rejtő bérházzal. Az Andrássy út egyik különlegessége a felszínen alig látható, csak a kovácsoltvas korlátú lejáratok figyelmeztetnek arra, hogy a mélyben Európa első kéregvasútja, a több mint egy és negyed százados kisföldalatti viszi ma is az utasokat, a réginél kicsit meghosszabbított pályán.
7. Mátyás templom
A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék, Budapest legszebb és leghíresebb katolikus temploma, amely kiváló fekvésének köszönhetően nagymértékben meghatározza a Várnegyed képét a pesti oldalról tekintve. Az egyházi hagyomány szerint a templomot Szent István király alapította 1015-ben. A hivatalosan Nagyboldogasszony nevét viselő királyi székesegyházat több szakaszban építették., mai neogótikus formáját 1896-ban szerezte a Schulek Frigyes irányította nagyszabású átépítés során.
8. Margitsziget
A Margit híd és az Árpád híd között elterülő karcsú sziget történelmi emlékei a XI. századra nyúlnak vissza. A főváros legszebb parkja található itt, s az ide látogatók sétáik során hangulatos építményeket: az UNESCO által védettnek nyilvánított víztornyot, zenélőkutat, szabadtéri színházat, a Szent Mihály-templomot) és több száz éves romokat látogathatnak meg. A szigeten strand, uszoda, két szálloda és különböző éttermek, gyorsbüfék is találhatók. Futópályája népszerű az itt élők körében kellemes környezete és a Dunára nyíló kilátás miatt is.
9. Budapest Gyógyfürdői
Budapest a gyógyfürdők városa. A kihagyhatatlan budapesti látnivalók listáján előkelő helyen szereplő Széchenyi fürdő 15 medencéjével nem csak Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, a legkedélyesebb hangulatú fürdő is a fővárosban. A gőzölgő vízben nyakig elmerülve sakkozó kompániák éppúgy a jellegzetességek közé tartoznak, mint a szépséges épület karjainak ölelésében fekvő szabadtéri medencék. A Gellért fürdő a Budapestre érkező turisták egyik legkedveltebb fürdőhelye. A fürdőkben szinte mindenütt fennmaradt az eredeti szecessziós berendezés, művészi mozaikokkal, színes üvegablakokkal, szobrokkal.
10. Halászbástya
A Mátyás-templom szomszédságában álló viszonylag fiatal épület. Schulek Frigyes tervei alapján 1895-ben kezdték építeni a középkori halpiac és a halászok céhe által védett falak helyére, innen ered a neve. Hét tornya a hét honfoglaló vezért szimbolizálja. A bástya udvarának közepén Szent István király szobra látható. A neoromán stílusú építmény csupán díszítő szerepet tölt be, a kirándulók a pesti panoráma kedvéért látogatják.
FORRÁS: http://www.budapestinfo.hu/hu/latnivalok/budapest_top10



































